Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szombaton lezárulhat a csata

A győzelem megvan a tabella két utolsó helyéről döntő második mérkőzésen a KSI ellen. Mivel a PVSK- Mecsek Füszért vízilabda együttese nyerte a hazai első találkozót is, és ezzel 2–0-ra vezet, szombaton hazai közönség előtt zárhatja le a három győzelemig tartó párharcot.


Zlatko Rakonjac vezetőedző elsősorban óvatos, de nagyon bízik a győzelemben.

Azzal kezdeném, remélem, együtt örülünk szombaton mindazokkal, akik nekünk szurkolnak, és érdekli őket a pécsi vízilabda jövője. Úgy kell játszanunk, mintha most kezdenénk a párharcot, és 00 lenne az állás, és ez lenne az első mérkőzés. Minden játékos tisztában van a mérkőzés lentőségével, ezért külön senkit sem kell motiválni. Nagyon jól ismeri egymást a két csapat, kevés új dolgot tudunk egymásnak mutatni, a pillanatnyi forma, és a jó döntések lesznek fontosak szombaton. Gólratörő, nyílt támadó játékot szeretnénk nyújtani remélhetőleg nagyszámú, lelkes közönségünknek. Kérek mindenkit, jöjjenek és szurkoljanak nekünk, mert csak együtt sikerülhet nyernünk.

A PVSK-Mecsek-Füszért–KSI SE vizilabda helyosztó harmadik találkozója szombaton 19 órakor kezdődik az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.




Kapcsolódó hírek

A második helyosztót is nyertük, szombaton véget érhet a csata

A remélt győzelem ugyan megvan a tabella két utolsó helyéről döntő második mérkőzésen, de a végén a KSI egy kicsit ráijesztett a vízilabda együttesünkre. Mivel a PVSK nyerte ezt a találkozót, szombaton lezárhatja a három győzelemig tartó párharcot.

Elolvasom 2024.04.23. 21:32

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap