Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kenderesi Péter magyar bajnok lett

Kecskeméten, a Junior Országos Bajnokságon, ahol 46 egyesület 161 versenyzője küzdött a dobogós, és pontszerző helyekért, a PVSK Judo Szakosztályának hét versenyzője lépett tatamira.

A versenyről Kersics Antal így nyilatkozott. Minden versenyzőnktől a maximumot vártuk, hiszen a junioroknak kevés olyan lehetősége van, hogy saját korosztályukban versenyezhetnek. Idén már két olyan felnőtt-junior verseny volt, ahol megmérettethették, ezzel felmérhették magukat a versenyzők. Kenderesi Péter remek versenyzéssel -100kg-ban megszerezte 9. magyar bajnoki címét.

Péter mérkőzéssorozaton jutott a döntőbe, ahol mind állás, mind a földharc küzdelemben fölényesen nyerte mérkőzéseit, így szerezve meg a 9. bajnoki címét.

Két versenyzőnk, Máj Veronika -57kg, és Horváth Dorina Anna -78 kg-ban bronzéremért küzdhetett, azonban mindketten az ötödik helyen zárták a versenyt. Takács Ábelnek -90 kg-ban, és Takács Sárának -63 kg-ban sikerült még pontszerző helyen végezni.

Kenderesi Péter hozta a legnagyobb eredményt. Jól kezelte a versenyen kialakult krízishelyzeteket. Kiegyensúlyozott, koncentrált versenyzést mutatott, betartva az edzői utasításokat.

Máj Veronika (-57kg) nagyon szép meneteléssel jutott el a döntőbe jutásig. Ott honvédos ellenfelével nagy csatát vívott. Aranypontért való küzdelemben maradt alul ellenfelével szemben. A harmadik helyért vívott csatában Veronika nagyon jól odaállt. Betartotta a taktikai utasításokat, de a mérkőzés végkifejlete nem neki kedvezett. Összességében látható hol kell erősödnünk, merre kell tovább haladnunk.

Kecskeméten 41 egyesületnek sikerült legalább egy pontszerző helyet szerezni. A PVSK az eredményeivel a 11. helyen zárta a versenyt.

Eredmények:

1. helyezett: Kenderesi Péter -100 kg

5. helyezett: Máj Veronika -57kg, Horváth Dorina Anna -78kg

7. helyezett: Takács Sára -63kg, Takács Ábel -90kg

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap