Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A sok program, több lehetőség a jó szereplésre

Mozgalmas hetek várnak a PVSK judosaira. Két versenyzőnk, Máj Veronika -57kg, és Takács Sára -63 kg-ban a hétvégén, Kersics Dávid edzővel Európa Kupán vesznek részt, a helyszín, a csehországi Teplice. De más fontos esemény is lesz a közeljövőben.

Szombaton a veterán judosok Kersics Antal vezetésével Győrbe utaznak, ahol a XXV. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot rendezik. A versenyen indulóink közül a tavalyi bajnokságon többen értek el szép eredményeket.

Kenderesi Péter -100kg-ban már folyamatosan felkészítő táborokban vesz részt, és 04.20-21-én az olaszországi Lignanoban kezdi meg Európa Kupa szereplését. A 2024-es év végéig szinte minden hétvégéjét versenyzéssel tölti, illetve a versenyek után, az edzőtáborokban folytatja a felkészülést. Péter másodéves juniorként a világranglistán jelenleg a 33. helyen áll, és a versenyek során szépen gyűjtögeti a pontokat.

A programokról és a versenyzőink esélyeiről, Kersics Antal vezetőedző a következőket mondta.

Nagyon bizakodóak vagyunk versenyzőink szereplését tekintve. Veronika és Sára idén már egyszer indultak nemzetközi versenyen. A most többet várunk, hiszen a lányokban meg van a lehetőség, ennek ellenére bármi történik, folytatjuk a tervezett felkészülést. Péterre nem szeretnénk terhet rakni. Biztosak vagyunk abban, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy minél több mérkőzése legyen, így minél jobb helyezést érjen el.



Veterán versenyzőink a fiatalokat meghazudtoló szorgalommal készülnek a versenyre, ahol régi ellenfelekkel, sportbarátokkal is találkoznak. Ők a jó példái annak, hogy aki egyszer versenyző volt, annak a tatami mindig kihívást jelent, és ha van lehetőség, élnek is vele, legalább egyszer egy évben.


A nemzetközi versenyek mellett április 13-14-én még Nagyatádon is lesz regionális esemény, és részt veszünk Babarcszőlősön egy igen nívósnak ígérkező edzőképzésen, ahol a judo szakma olyan frekventált személyiségeit hallgathatjuk, és akikkel most versenyeken kívül tölthetünk együtt szakmailag értékes órákat.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap