Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Vasárnap 11 órakor elrajtol a jubileumi Pécs-Harkány futóverseny mezőnye

A PVSK egyik legfontosabb rendezvényének, a népszerű Pécs–Harkány futóversenynek különleges felhangot ad a tény, hogy az idén 40. alkalommal vághat neki a távnak a már az előnevezésekből láthatóan népes mezőny.

Az előkészületek hónapok óta tartanak, ahogyan a jelentkezés is javában folyik – nevezni pedig még a rendezvény napján 8 órától 10-ig is lehet a PVSK Verseny utcai sportcsarnokában.

Freier Balázs főszervező és munkatársai napi több órát foglalkoznak a szervezés szerteágazó feladataival, a mindenre kiterjedő előkészítéssel, hiszen egy ilyen méretű rendezvénnyel az utolsó pillanatig, sőt még utána is akad bőven teendő.

- Mi az, amit még el kell mondanunk az érdeklődőknek néhány nappal a rajt előtt?

- A startduda pontban 11 órakor szólal meg, a tavalyihoz hasonlóan a régi sportcsarnoknál, Pécsett a Verseny utca végén (a Siklósi úti felüljáró mellett). A célkapu pedig ismét a harkányi Zsigmondy sétányon áll majd, ahol a díjkiosztót is tartjuk. A verseny több pontján frissítőállomások várják a futókat, így a pogányi reptérnél, Szalántán, a Tenkes Csárdánál, valamint természetesen a célban, ahol meleg teát, vizet és energiaitalt, banánt és szőlőcukrot kapnak a beérkezők. Viszont felhívnám a versenyzők figyelmét, hogy Szalántán kb. 2 km-es szakaszon közműépítés folyik és futásra nagyon rossz minőségű lett az aszfalt. Ráadásul a Marica étteremnél újból felbontották az utat kb. 50 m-es részen. Itt nagyon oda kell majd figyelni a talajfogásnál.

- Hogy áll a nevezés, eddig hányan jelezték részvételüket?

- Eddig összesen 110 csapat és 350 egyéni előnevezője van a versenynek, amiből jól látszik, hogy az idén is sokan leszünk. Az objektív külső tényezők megváltozása miatt több teher hárul a szervezőkre, változott a nevezési díj is, de az indulóknak most is megteremtjük a korábbi versenyfeltételeket és körülményeket, így a célba érés után idén is, mindenki, aki szeretné kicsit átmelegíteni megfáradt izmait, felveheti az évek óta megszokott harkányi fürdőbelépőt.

- Mi a célja a futóversenynek?

- A verseny célja a futás népszerűsítése, a tradíció megőrzése, a téli felkészülés felmérése 25,6 kilométeres távon. A Pécs–Harkány futóversenyt minden évben megrendezzük, így azok, akik rendszeresen részt vesznek, könnyen összehasonlíthatják az eredményeiket. A régió legrégebbi futóversenye kiváló felkészülési lehetőséget nyújt az év fontos versenyeire, a maraton, félmaraton távokra, lehetőséget teremt a tömeg- és versenysport, valamint a vállalati sport részére, a közösségek erősítésére. A családoknak is jó programot ígér, a családi váltókat külön is díjazzuk. Az ország minden részéből, sőt külföldről is jönnek versenyzők, így a rendezvény turisztikai szempontból is lehetőséget nyújt Pécs és Harkány, valamint a környékük nevezetességeinek megismertetésére.

- A PVSK-ból többen is indulnak, milyen eséllyel?

- Az elmúlt három évben a szervező PVSK atlétája, Lomb Ádám teljesítette leggyorsabban a távot, s idén is címvédésre készül. A hölgyek között ismét rajthoz áll Szabó Tünde olimpikon is. Ezen kívül is lesznek indulóink, tőlük is várhatunk jó eredményeket. És ne felejtsük, hogy a versenyzők egyben rendezők is.

- Milyen díjak várnak a futókra?

- Pénzdíjban részesülnek az 1-3. helyezettek. Az abszolút váltó első három helyezettjei sportszer vásárlási utalványt nyernek. A céges váltók ajándékcsomagot kapnak. Az abszolút egyéni 4-6 helyezettek, a családi váltók és a korosztályok 1-3 helyezettjei pedig szép serlegekkel gazdagodnak. Emellett az idén is a verseny emblémájával ellátott egyedi éremet akasztunk minden célba érkező nyakába, amelyen évről-évre változtatunk egy kicsit, így a rendszeresen visszatérők színes kollekciót gyűjthetnek össze. A mostanin a 40. alkalom lesz kiemelve a futóalak mellett. Minden nevező versenyző megkapja a verseny emblémázott pólóját is, amit, a továbbiakban akár edzésekre is használhatnak.

A versennyel kapcsolatos információkat a [javascript protected email address]">[javascript protected email address], illetve a www.pvsk.hu oldalakon, valamint a 06 30 110 9690-es telefonszámon, és a Facebookon a Pécs–Harkány Országúti Futóverseny PVSK csoportban lehet beszerezni. (Figyelem, ez az új az egyetlen hivatalos Pécs–Harkány csoport, a régi vitatott módon kikerült a PVSK ellenőrzése alól!)

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap