Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Moratórium – de csak a kosárlabda utánpótlásban

Átigazolási időszak van több szakosztályunknál, azonban a kosárlabda utánpótlásban szokatlanul nagy a csend. Ennek oka, hogy a szövetség átigazolási moratóriumot hirdetett, amely szerencsére a akadémiánkat nem érinti hátrányosan, más csapatok közösségi oldalain azonban megjelennek az ehhez kapcsolódó közlemények.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége május 27-én hirdette ki az átigazolási moratóriumot, aminek értelmében meghatározatlan ideig, az MKOSZ Nyilvántartó és Igazoló Szervezetei nem fogadhatnak be 2000. január 1. után született sportolóra vonatkozó átigazolási kérelmet. Tehát a kosárlabda utánpótlásra vonatkozik a moratórium, amelyet többek között azért rendelt el a szövetség, hogy rendezze az az átigazolási költségtérítések összegét is.

- A mi esetünkben ez nem jelent drámai változást, hiszen nincs átigazolási kényszer rajtunk: ahogy eddig, úgy ezután is a saját bázisunkra támaszkodva szeretnénk tovább dolgozni. A jól felépített rendszernek köszönhetően a kisebb korosztályokból mindig érkezik elegendő tehetséges gyermek a következő szintre. Az ország többi utánpótlásnevelő bázisához hasonlóan már hozzánk is érkezett azonban olyan konkrét értesítés, miszerint tehetősebb klubok a moratórium alatt sem függesztették fel toborzásukat az idősebb korosztályokban, és nem az egyesülettel, vagy a szülőkkel, hanem közvetlenül a sportolókkal kívánnak tárgyalásokat kezdeményezni az átigazolásukról. Ez egyrészt megtisztelő, hiszen ha egy-egy kiemelt akadémia a PVSK játékosaival szeretné megerősíteni keretét, az a nálunk folytatott képzés magas színvonalát ismeri el és eredményeinket igazolja. Másrészről viszont ez a tendencia nehéz helyzetbe sodorhatja az utánpótlásműhelyeket, hiszen tehetségek nélkül ezeknek a működése nehézzé, célkitűzéseik elérése pedig lehetetlenné válik. Bízom abban, hogy ha valóban érkezik ilyen megkeresés a játékosainkhoz, akkor a családjukkal és egyesületünkkel közösen beszélhetjük majd meg, hogy milyen döntés szolgálja a legjobban játékosaink fejlődését – mondta el Mintál Csaba, technikai vezető.

- A PVSK mindig híres volt arról, hogy jól működő kiválasztással, magas színvonalú, mégis aprólékos szakmai munkával saját maga számára nevelt sportolókat, így a mi esetünkben az átigazolási moratórium nem okoz fennakadást. Szakmai programunk többéves ciklust ölel át, amelynek kiemelt célja, hogy mindenkinél az életkori sajátosságainak megfelelő fejlesztést végezzük el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sportszakmai képzésünk több éven átnyúló rendszert alkot, ami ha félbeszakad, akkor derékba törheti bármely ígéretes tehetség karrierjét. Úgy vélem, a fiúk esetében az egyesületnél kiépített vertikum is nagy vonzerő, hiszen itt egységes szakmai alapokra építve, folyamatosan fejlődve juthatnak el a tehetségek egészen a felnőtt élvonalbeli csapatig. Ez olyan érték, ami nagyon kevés helyen van az országban. Ha valaki távozik tőlünk, akkor később, már felnőttként kell visszaverekednie magát ebbe a rendszerbe, ami biztosan nehezebb, mint ha a klubon belül járná végig a szamárlétrát – mondta el Juhász Olivér, férfi szakágvezető.

- Folyamatosan arra törekszünk, hogy a nálunk lévő játékosok a lehető legjobb képzésben részesüljenek. Bár a szakmai stábban minden szezon végén óhatatlanul vannak változások, a távozókat idén is sikerült jól képzett edzőkkel pótolni, így a szakmai munkánk színvonala továbbra is a megszokott szinten maradhat. Mi már megkezdtük a jövő évi keretekkel a munkát, így a kiemelt tehetségeinkkel egész nyáron komplex edzéseket tudunk végrehajtani, vagyis nemcsak egyéni képzéseken bontakoztathatják ki tehetségüket, hanem részt tudnak venni csapatedzéseken is, ami szintén a fejlődésüket szolgálja. Ebben nagy előrelépés a tavaly átadott sportcsarnokunk, amelynek a szakmai munkára gyakorolt pozitív hatását most kezdjük el igazán érezni. Továbbra is arra törekszünk, hogy mindenki a képességeinek megfelelő és a fejlődését maximálisan szolgáló mennyiségű játékpercet kapjon, miközben a játékosaink tanulására, iskolai elfoglaltságaira is tekintettel tudunk maradni. Fontos célunk, hogy megőrizzük az egyensúlyt a tanulás és a sport között, hiszen mi nem kizárólag sportolókat, hanem a sport iránt elkötelezett, egészséges és kiegyensúlyozott fiatalokat nevelünk, ez a legnagyobb értékünk. Bár női élvonalbeli csapatunk nincs, mindkét pécsi csapat, és Iványi Dalma révén immár a győri együttes szakmai vezetése is kiemelten figyel tehetségeinkre – fogalmazta meg Debreceni Eszter, női szakágvezető.

A PVSK-nál tehát „házon belül” megoldott az utánpótlás. Ez nem csak akadémiánk számára teremt előnyös helyzetet, hanem a sportolóknak is biztosítja, hogy kellő elhivatottsággal, szorgalommal és tehetséggel egy hosszú éveket átfogó, egységes, átgondolt szakmai fejlődési ívet leírva váljanak élvonalbeli kosárlabdázóvá.

Képeinken Debreceni Eszter, Juhász Olivér és Mintál Csaba.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap