Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Véget ért a nemzetközi kosárlabdatorna

Az U15-ös korosztályban pécsi, az U13-as korosztályban pedig somorjai győzelemmel ért véget a VII. PVSK Varga Ferenc Nemzetközi Emléktorna.

Az U15-ös mezőnyben a házigazda PVSK magabiztosan győzte le a végül negyedik helyen záró belgrádi KK Girl Basket együttesét, míg az ezüstéremről döntő összecsapáson mindössze egy kosárnyi különbség döntött a Kézdivásárhelyi SE javára a horvát Slavonski Broddal szemben. Az U13-as korosztályban megérdemelten lett első a Kanizsa DKK ellen is diadalmaskodó SBK Somorja, míg a hazai gárda legyőzte a jobbára egy évvel fiatalabb játékosokkal felálló győri együttest.

- A visszajelzések alapján mindenki elégedett volt a tornával, hiszen színvonalas mérkőzéseket, izgalmas összecsapásokat, szép megoldásokat, nagy hajtást és sportszerű küzdelmet láthatott a közönség, tehát mindazt, amitől szép játék a kosárlabda. Úgy gondolom, hogy a háromnapos, öt ország kosárlabda-kultúráját is érzékeltető rendezvénysorozattal nemcsak Varga Ferenc emlékét ápoltuk méltó módon, de egyúttal a PVSK centenáriumi évének is egyik kiemelkedő rendezvényét bonyolítottuk le, valóban minden résztvevő megelégedésére. Ezúton is szeretném megköszönni valamennyi munkatársamnak, aki részt vett a torna szervezésében és megvalósításában, hogy munkájukkal hozzájárultak a sikeres rendezvényünkhöz. Büszke vagyok arra, hogy vendégeink kivétel nélkül azzal búcsúztak, hogy legközelebb is szívesen tesznek eleget meghívásunknak, ez, talán, mindent elmond a centenáriumi emléktornánk sikeréről – foglalta össze Tiszay László, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője, a torna főszervezője.

VII. Varga Ferenc Emléktorna, 3. játéknap, eredmények:

U15:

  • Kézdivásárhelyi SE - Slavonski Brod 60-58          
  • PVSK NKA - Girl Basket 92-43

U13:

  • SBK Somorja - Kanizsa DKK - 95-36
  • Széchenyi KA Győr - PVSK NKA 47-79

VII. Varga Ferenc Emléktorna, végeredmény:

U15:

1. PVSK NKA

2. Kézdivásárhely SE

3. Slavonski Brod

4. KK Girl Basket Belgrád

Különdíjak:

  • Legtöbb pont: Nina Novák (Slavonski Brod)
  • Legtöbb lepattanó: Rea Sudár (Slavonski Brod)
  • Legjobb védő: Kozman Kriszta (Kézdivásárhelyi SE)

U13:

1. SBK Somorja

2. Kanizsa DKK

3. PVSK NKA

4. Széchenyi KA Győr

Különdíjak:

  • Legtöbb pontot dobó: Bercsi Luca (Kanizsa)
  • Legtöbb lepattanó : Duhajová Veronika (Somorja)
  • Legjobb védő játékos: Tóth Petra (Győr)

M.F.