Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Sportegészségügyi hátteret ad a PTE a PVSK számára

Centenáriumi programsorozatának második elemeként együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem és a város legnagyobb múltú sportegyesülete, az idén 100 éves PVSK.

A Pécsi Tudományegyetem a Pécsi Vasutas Sportkör kooperációja a hatékony tehetséggondozást és a versenysport sportegészségügyi hátterét biztosítja. Több éves kialakult gyakorlatot szentesített a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Vasutas Sportkör együttműködési megállapodása, amelyet a PVSK centenáriumi rendezvénysorozatának második elemeként, ünnepélyes keretek között írtak alá kedden. A PTE Általános Orvostudományi Karának Sportmedicina Tanszéke már korábban is rendszeresen segítette a PVSK sportolóit, az eddigi alkalomszerű együttműködést azonban immár szerződéses keretek helyezik szilárd alapra.

- Karunk Sportmedicina Tanszéke folyamatos elérhetőséget vállal az együttműködés keretében, azzal a céllal, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevő sportoló a lehető legrövidebb időn belül az elérhető legmagasabb szintű szolgáltatást kapja, amire az adott pillanatban szüksége van. Ez kiterjed a diagnosztikára, a gyógyításra és a sportolók rehabilitációjára is. A kooperáció keretein belül térítés ellenében egészségmegőrzési programok, vagy akár sportágspecifikus egészségügyi koncepciók kialakítását is vállaljuk, de olyan képzési programot is biztosítunk, amelyben a PVSK sportszakemberei a sportolók egészségügyi ellátását segítő ismeretekhez juthatnak – foglalta össze Dr. Nyitrai Miklós, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Ortopédiai Klinikája tavaly nyert el egy GINOP-pályázatot, amely a sportegészségügyi ellátás fejlesztését célozza. A pályázat keretében jelentős beruházások valósultak meg a klinikán: műtőt fejlesztettek, új diagnosztikai és speciális rehabilitációs eszközöket szereztek be, amelyek használatával új szolgáltatásokat is tud nyújtani az egyetem.

- Antropometriai és pszichológiai módszerekkel olyan felméréseket tudunk végezni, amelyek segítik a sportági kiválasztást: ennek révén egy serdülőkor előtt álló gyerekről is nagy pontossággal meg tudjuk mondani, hogy milyen magas lesz, vagy mennyire lesz sérülékeny a későbbiekben, amivel nagymértékben tudjuk segíteni nemcsak a sportoló egyéni fejlődését, de az egyesület hatékony tehetséggondozását is. Ezen túlmenően a sportolók biológiai életkorát is pontosan meg tudjuk határozni, ami azért fontos, mert az edzésterhelést erre lehet alapozni, és a szenzitív időszakokra koncentrálva jobb eredményeket elérni, úgy, hogy közben el lehet kerülni a sérüléseket – mondta el Dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke.

Az együttműködés intenzitását mutatja, hogy a felek közös fejlesztéseket is terveznek. Az Ortopédiai Klinika szakemberei egy telemetriai berendezéssel például – többek között – a PVSK sportolóinak egészségügyi adatait tudják majd mérni, rögzíteni és elemezni, mely csökkenti a sérülésveszélyt a felkészülés során.

- Idén 100 éves egyesületünk kosárlabda utánpótlás szakosztálya immár egy éve akadémiai keretek között működik, ami azt is feltételezi, hogy együttműködünk sportegészségügyi szolgáltatóval. A Pécsi Tudományegyetemmel kötött megállapodásnak köszönhetően azonban nemcsak a kosárlabda-növendékek, hanem az egyesület valamennyi sportolója ellenőrzött keretek között élvezheti a felkészült szakemberek, a korszerű szaktudás és modern felszerelés nyújtotta sportegészségügyi hátteret. Együttműködésünk az egyetemmel a tehetséggondozás és a versenysport támogatása mellett azért is fontos a számunkra, mert rangot ad egyesületünknek. A PVSK centenáriumának évében együttműködést kötni Magyarország meghatározó egyetemével ünnepi alkalmat jelent és felemelő érzés a PVSK-család minden tagjának – fogalmazta meg Czerpán István, a Pécsi Vasutas Sportkör elnöke.

A Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Vasutas Sportkör hosszú évek közös munkáján alapuló együttműködési megállapodása példaértékű, egyúttal mintaként szolgálhat a régió, de akár az ország más sportegyesületeinek is, amelyek felismerik, hogy a sportegészségügyi szolgáltatások igénybevételével működésük szinte minden szempontból hatékonyabbá válhat a jövőben.

M.F.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe