Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

A nagy visszatérő Reith Róbert aki a Pécsi MFC-ben jelen sorok írója keze alatt kezdte a labdarúgás sportágat, játékosként és edzőként is sok csapat érintésével jutott vissza ismét a PVSK-hoz.

Az egyesület labdarúgó szakosztályánál jelenleg utánpótlás edzőként dolgozó szakemberrel készült interjúból az is kiderül, hogy mintegy kör bezárásaként, hogyan került vissza a Vasúthoz, és nem mellesleg edzői hitvallását is megismerhetjük.

Melyik középiskolába jártál?

Az érettségi vizsgát a Janus Pannonius Gyakorló Gimnáziumban szereztem meg, (a régi "Komarov") ahova 1986-1990 között jártam. Ez úgynevezett testnevelés tagozatos iskola volt abban az időben, tehát a többi sportágat is műveltük.

Kik voltak első edzőid?

Első edzőm éppen Te, voltál, Nyilas Laci bácsi. De dolgoztam Udvarácz Vince keze alatt is. Abban az időben az edzéseken rengeteget játszottunk, szinte minden edzésen a labda volt a főszereplő. Sajnos, ma más a helyzet a gyerekeknél, pedig fontos lenne sok gyakorlatot labdával végezni.

Mely egyesületekben szerepeltél?

Serdülőként a PMFC utánpótlásnál kezdtem, majd, még ifjúsági korúként kerültem a PVSK felnőtt csapatához, még nem voltam 18 éves.

Mettől- meddig játszottál a PVSK-ban, és annak idején, hogy kerültél ide?

1989 szeptemberében kerültem a PVSK-ba, ahol 1993 Júliusáig játszottam, majd egy külföldi kitérő után szintén visszatértem, de akkor már nem csak játékosként, hanem mint Mészáros Ferenc edző segítője is.

Milyenek voltak akkor a körülmények, és kikkel játszottál együtt?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a PVSK-ban, amikor itt játszottam, a szakma és a játékos keret is nagyon rendben volt. Az edzőimet könnyebb felsorolni, mint a játékosokat, akikkel közösen szép eredményeket értünk el. Időrendi sorrendben először Lendvai Miklós, majd Rónai István (ez az időszak volt a legsikeresebb) és utána egy pár év múlva Mészáros Ferenc. Játékosokat nem szeretnék felsorolni, mert senkit nem akarnék megsérteni, ha véletlenül kihagynék valakit. Annyit azért elmondhatok, hogy öröm volt lemenni a Vasút pályára, mert egy nagyon jó közösség volt, és szerintem azért is voltunk sikeresek.

Legjobb eredményed játékosként?

Hét alkalommal voltam bajnokcsapat tagja a Megye I-es osztályban, (PVSK, Felsőszentmárton, Szentlőrinc) kétszer az NB III-ban (PVSK, Szentlőrinc). Kvalifikációs 2. hely az NB II-ben, Szabad Föld Kupa győztes is voltam 1996-ban, a döntőt a Bozsik Stadionban játszottuk. Ez volt az a kupa, ahol a Magyar Kupában legmesszebbre jutott két legalacsonyabb osztályú csapat találkozott a Magyar Kupa döntője előtt. Ugyanebben az évben Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa győztes csapatban is szerepelhettem, és nagyon sok 2. és 3, helyezés is van a tarsolyomban, különböző bajnokságokban.

Soroljuk fel a klubokat, ahol játszottál?

PMFC utánpótlás 1978-1989, PVSK, Német 4. és 5. osztály (Bad Meinberg, Hágen), Felsőszentmárton 1994-1999, Szentlőrinc 1999-2002, Bóly 2002-2003, majd ismét PVSK 2003-2005-ig. Harmadszor tértem vissza ide a PVSK-ba.

Milyen edzői képesítésed van?

Jelenleg "B" licenc-es képesítésem van, de szeretnék további fokozatokat szerezni. Felvételizem az "A" licenc-es tanfolyamra, ha minden jól megy, jövő őszre megkapom a diplomámat.

Hol dolgoztál edzőként, és mik voltak a legjobb eredményeid?

A PVSK és a PMFC utánpótlásnál, Felsőszentmártonban, Sellyén, Dombóvárott, Szentlőrincen felnőtteknél. Igazából elmondhatom, hogy talán sehol sem vallottam szégyent, sőt azért a csapataimon látszott, hogy mit szeretnénk megvalósítani, mit szeretnénk játszani. Én a becsületesen elvégzett munkában hiszek! A sikerért meg kell dolgozni, mert az nem jön magától. Ezt vallottam játékosként, és most edzőként is ez a hitvallásom. Egyik nagy sikerem volt, hogy Felsőszentmártonban két év alatt két osztályt ugrottunk a Megye III-ból a Megye I-be, csak a vezetés nem vállalta a magasabb osztályt.

Most mikor és hogyan kerültél vissza a PVSK-hoz?

Nyáron is hívtak már, de akkor még Szentlőrincen voltam, és ott folytattam a megkezdett munkámat, de mivel úgy alakultak a dolgok, hogy mégis váltanom kellett így kerültem 2016.09.23-án Czerpán István Elnök Úr és Erdős Tibor Szakosztály vezető Úr hívószavára ismét a PVSK ba.

Mely csapatoknak vagy edzője?

Jelenleg az U9 és U15-ös utánpótlás csapatoknál dolgozom, és nagyon élvezem a gyerekekkel a munkát.

Mi a távolabbi célod esetleg a PVSK-ban?

A képességeimhez és a tudásomhoz képest maximálisan segíteni és támogatni a nagy múlttal és hagyománnyal rendelkező klubot. Nyugodt körülmények között dolgozni, segíteni egymás munkáját a többi edzővel. A feltételek adottak, ezért is jöttem a két vezető hívószavára. Amikor még játékos voltam az egyesületnél mindig mondták, hogy a PVSK "Kicsi kenyér, de jó ízű", nos, én azt mondom, a kenyér íze mára is megmaradt, talán csak a méret változott M-ről, XXL-re.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap