Rövid történeti áttekintés

Attila - 2009, október 26 - 10:10

 
A PVSK női labdarúgó csapata 2004. áprilisában alakult meg. A kezdeti időszakban a PVSK ügyvezető elnöke Czerpán István, valamint labdarugó utánpótlás szakosztály vezetői az alapító tagok kérésére támogatták a női labdarúgó szakosztály megalakulását.
 
A PVSK férfi labdarúgó utánpótlás szakosztály vezetése ezáltal lehetővé tette számunkra, hogy egy évig, míg a csapat létszáma és feltételrendszere stabilizálódik, biztos alapokat tudjunk lerakni egy erős, minden tekintetben életképes szakosztály működéséhez. A csapat az induláshoz való mindenféle segítséget megkapott Czerpán Istvántól a PVSK ügyvezető elnökétől és az utánpótlás szakosztály vezetőjétől, Bencs Lászlótól. 
 
Szakmai munkánkat hivatalos sportszakmai keretek között végezhettük. Így, lehetővé vált, hogy ebben az évben egy patinás egyesület színeiben indulhattak az NB II.-es női labdarúgó bajnokságban. A csapat megalakulás pillanatától az egyesületi támogatáson kívül mai napig rendszeres szülői, szponzori, pályázati valamint egyesületi támogatásban részesül. Egy év alatt sikerült úgy megerősödnünk, hogy, a PVSK, elnökségi döntést követően, 2005. szeptemberében önálló, NB II-es női labdarúgó szakosztályként működhessünk.
 
Reméljük, ezzel is hozzájárulunk az országos ill. Pécs város sportkoncepciójához, mely során a városban a nők sportja prioritást élvez. Részükre biztosítjuk labdarúgásban, a rendszeres sportolási és versenylehetőséget.