archívum
Kezdenek a felnőtt focisták
Nyilas László - 2010, július 2 - 09:09..:: Férfi Labdarúgó Szakosztály ::..
Július 12-én kezdi meg a felkészülését a Megyei I/B osztályban bajnokságot nyert labdarúgó csapat. Bolboaca Augustin vezetőedző elmondta, hogy az első három hétben heti 4 edzés, augusztus végéig pedig 7 edzőmérkőzés szerepel a programban.
Pécsett a volt dombóvári kosaras
Nyilas László - 2010, július 2 - 15:52
A Dombóvári KC volt kosárlabdázója Dr. Deák Attila is a pécsi csapatot erősíti a következő szezonban. A 33 éves, 193 centi magas bedobó a játék mellett a jogászi pályafutását is folytatni szeretné.
Csoki jár ha a Fradi legyőzi a Milánt
Nyilas László - 2010, július 2 - 19:18..:: Labdarúgó Utánpótlás Szakosztály ::..
Folytatódik a nyári labdarúgó napközi a PVSK pályán. A foglalkozásokról Balboaca Augustint, a labdarúgó utánpótlás szakágvezetőjét kérdeztem.
1.Milyen céllal szerveztétek meg a nyári turnusokat ?
--Elsősorban a gyerekek hasznos időtöltését próbáltuk biztosítani, ezzel a szülőknek is segítünk, de feladatunk a tehetségek kiválasztása is.
A mintegy 120 gyerek közül sokan nálunk fociznak, de vannak "vendég" résztvevők is a csoportokban.



















